Árvízi helyzetjelentés

2024.09.17

Komárom-Esztergom vármegye településein fokozódik a készültség

A 2013-as nagy árvíz óta most újra komoly kihívással néz szembe a Duna menti térség. A szakemberek szerint 2024. szeptember 19-20-ra várható a tetőzés, amely minden idők második legnagyobb árhulláma lehet. A Komárom-Esztergom megyei szakaszon 24 óra alatt több mint egy métert emelkedett a Duna, ezért az árvízvédelmi készültséget másodfokúra emelték, de várhatóan szeptember 19-én harmadfokú készültség léphet életbe.

Komárom: Új gát biztosít védelmet

Komárom városában jelenleg 805 centiméteren áll a Duna vízszintje, azonban az újonnan megépült gát miatt a település viszonylagos biztonságban van, még akkor is, ha a vízszint elérné a 9 métert. A monostori szabadstrandot kiürítették, és folyamatos szivattyúzás mellett figyelik a gát állapotát. A Komárom-Esztergom vasútvonalat lezárták, és jelenleg pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Dunaalmás és Neszmély: Összefogás a templom és a nyaralók védelmében

Dunaalmáson a református templom környékén már szeptember 15-én megkezdték a védekezési munkálatokat. Az önkéntesek mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat csapata is segíti a védekezést. A munkálatok támogatására a lakosság a 1358-as számon keresztül hívással vagy sms-sel is hozzájárulhat 500 forinttal.

Neszmélyben a Vízimolnár utca lakói felkészültek az árvízre, és mobilgát felállítása is várható a település legmélyebb részein. A lakóházakat biztonságban tudhatják, de a nyaralókat már evakuálták. A védekezéshez a Magyar Honvédség is csatlakozott.


Esztergom: Útlezárások és gátépítés

Esztergomban a Nagy Duna sétányt már szeptember 16-án lezárták, és 17-től gátépítés zajlik a 111-es út egy kilométeres szakaszán, emiatt félpályás útlezárás van érvényben. Az árvízi helyzet súlyosbodásával szeptember 18-án lezárják a 11-es és a 111-es út Esztergom-Pilismarót közötti szakaszait is. Az Aquasziget szintén bezár, a városban pedig átmenetileg ingyenes lett a parkolás.
Esztergomban is segítséget nyújt a Magyar Honvédség.


Nyergesújfalu

Nyergesújfalun az eterniti városrész legveszélyeztetettebb területein a korábbi években használt homokzsákok nem bizonyultak elég hatékonynak, ezért a lakóknak újabb kitelepítésekre kell felkészülniük.

Tát: Fokozott figyelem a védvonalakon

Tát település polgármestere nyilatkozatban közölte, hogy a város rendelkezik állami védművekkel, ezért a Vízügyi Igazgatóság a felelős a védekezés koordinálásáért. Az ügyeletes szakemberek folyamatosan ellenőrzik a zsilipeket és szükség esetén szivattyúzzák a vizet. A temető hátsó bejárata után lezárták az utat, hogy ne akadályozzák a védekezési munkálatokat.

Ahogy a Duna szintje tovább emelkedik, a helyi hatóságok és a lakosság közös erőfeszítései létfontosságúak a települések biztonságának megőrzésében. A lakosságot folyamatosan tájékoztatják az árvízvédelem fejleményeiről.

Clicky