Amikor kisgyermekként leültem videójátékokkal játszani, elvarázsoltak a pixelhalmazok még akkor is, amikor egyáltalán nem is tudtam, hogy melyik kupac képpont mit akar ábrázolni, vagy mi a történet, vagy egyáltalán. Például még azt sem tudtuk, amikor először elindítottuk valamelyik Mario játékot, hogy hős szerelmesként küzdjük át magunkat a fél világon, hogy aztán kastélyok és sárkányok sora után végre beteljesedjen szerelmünk Peach hercegnővel. Vagy, hogy később az Emergency első részében mégis mi a jó büdös francot kell csinálni azon kívül, hogy életet menteni? Most azonban, amikor az internet korát éljük, már bármit megtudhatunk kedvelt játékainkról, s ma pont ezért szeretem őket. Jó, persze, ez csak az én világomban (és sok más emberében) volt így, hiszen ott voltak a játékfüzetek, amik minden kérdésre választ adtak. Ezzel csak egyetlen probléma volt: Nem volt játékfüzetem. Nem volt, mert minden játékot valamelyik szülőm munkatársának az ismerősének a nagybácsija adta kölcsön másolva. De ha lett volna, akkor sem tudtam angolul.

 De most, visszatekintve ezekre a játékokra, átolvasva a játékfüzetet, legyen akármilyen pixelháború a képernyőn, átérzem a felelősség súlyát és újult erővel, nagy lendülettel vetem bele magam a kalandokba. Hiszen ki ne szeretne halált megvető bátorsággal belépni egy szellemjárta kúriába, hogy megszerezze az ott fellelhető kincset még annak ellenére is, hogy közben megannyi veszély leselkedik rá?

 A Haunted House egy Atari 2600-ra készített videójáték, amit James Andreasen írt és az Atari adott ki 1982 februárjában és egy GameSpy cikk a legelső túlélő-horrorként azonosította.

 A legenda szerint egy morcos öreg úr birtokában volt egy varázserővel bíró urna egy hatalmas, négy szintes kúriában, ám Mr. Graves elhalálozott, az épületet pedig bezárták. Természetesen főhősünk, akiből a játék során mindössze csak a szemeit látjuk, elhivatott kincsvadász, így nem kétséges, hogy bemerészkedik oda, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.
Sötét szobákon, kísértetjárta lépcsőházakon át kell elkerülnünk a ránk vadászó vámpír denevéreket, óriási, szőrös tarantulákat és a szellemet, aki nem más, mint maga a megboldogult (vagy talán annyira nem is boldog, de bizonyosan halott) Mr. Graves.

 Talán meglepő lehet, de nincs nyitóképernyő, nincs menü, nincs átvezető videó. Csak a játék a maga kegyetlen valójában. A beállításokat magán az Atari gépen található kapcsolókkal végezhetjük el, de erről később. Pályák sincsenek tulajdonképpen, mert amit ma pályának hívnánk, azt akkor külön játékvariációként adták el, amiből mindösszesen 9 van, s ezek között az említett módon váltogathatunk kedvünk szerint, ami betudható egy nehézségi szint állítónak is. A kilenc variáció leírását megnézhetjük a kézikönyvben, amit magyarra fordítottam és a cikk alján megtaláljátok a galériában.

 Négy emelet, minden emeleten hat szoba és az ezeket összekötő lépcsők. Ezen kell átverekednünk magunkat, hogy megtaláljuk az urna darabjait, mivel a történet szerint egy földrengés során három darabra tört.
Ebben legfőbb segítségünk a gyufa lesz, amiből végtelen számút tartunk a zsebünkben, így nem kell aggódnunk, hogy elfogyna. Ha ugyanis meggyújtunk egyet, az mindaddig égni fog, amíg olyan szobába nem lépünk, ahol egy ellenfél található, vagy egyszerűen el nem fújja a huzat. Nem ártana megejteni a kúriában egy ablakcserét. Amúgy sem menők már a fa ablakok, a műanyag az elterjedt. (Kivéve, hogy 1982-ben járunk és legalább száz éve épült a ház.) Amíg pislákol a láng, addig egy kisebb körben látjuk a felvehető tárgyakat, ajtókat és lépcsőket.

 További segítség még a jogar, ami szintén varázserővel bír és azt birtokolva egyetlen lény sem bánthat téged (kivéve magasabb szinten a szellem). Szintén a házban elrejtve található meg.
A másik tárgy a gyufán kívül a mesterkulcs, ugyanis felsőbb szinteken (illetve más variációkban) már zárt ajtók is találhatók. Ha megtalálod a kulcsot, bármelyiket kinyithatod vele, de nehogy azt hidd, hogy az nyitva is marad. VISSZAZÁRJA MAGA UTÁN! És itt jön a csavar a dologban, ugyanis egyszerre egyetlen tárgy lehet nálad a gyufa mellett, beleértve az urnát is. Vagyis ha felveszel egy tárgyat, a másikat automatikusan eldobja a rendszer. Nem szaladhatsz végig a pályán sérthetetlenül (jogar) kulccsal a kezedben, hogy bármit kinyithass és kisétálj a kúriából az urnával a kezedben. (Mert igen, nem elég összegyűjteni a három darabját, ki is kell vinned, vagyis oda vissza, ahonnan indultál: Az első szintre, a főbejárathoz.) Viszont megteheted, hogy a jogarral körbe nézel, hogy aztán már pontosan tudd, miért hová kell elmenned. Természetesen az urna darabjai maguktól összeállnak, amint felveszed őket, tehát az egy tárgynak számít. 

 Az irányítás roppant egyszerű, hiszen egy Atari 2600 játékról beszélünk, amelynek Joystick-ján egyetlen gomb található. Ezzel a gombbal tudunk gyufát gyújtani, vagy ha már meggyújtottuk, akkor eldobni a kezünkben lévő tárgyat. Másra nem is lesz szükségünk, hiszen automatikusan csinál mindent a program, beleértve a tárgyak felvételét (csak neki kell menni) és az ajtók nyitását.

 A már említett kilenc játékvariáció között a gépen található gombokkal tudunk váltani, méghozzá a baloldali nehézségkapcsolóval, majd a reset gombot megnyomva indulhat is a móka.
A játékot pontokra játsszuk, amiket a program annak fejében ad, hogy hány gyufát és hány életet használtunk el. Tulajdonképpen az is lehet, hogy macskák vagyunk, mivel kilenc életünk van a játék elején. Ha egy ellenség nekünk jön, egy élet levonódik. Minél több gyufát használtunk el és minél több életünk veszett oda, annál kevesebb a pontszám a végén.

 Most, hogy már mindent tudunk az alapokról, nézzük, milyen maga a játékélmény. Ami először feltűnt, hogy nincs zene. Viszont visszhangoznak a lépteink az ódon kastélyban, amikor ellenséggel találkozunk, villámlik és mennydörög, ami ad egy elég nagy pluszt a hangulathoz.
Plusz pont, hogy a kastélyban járkáló lények nem tűnnek el, amikor emeletet váltasz, hanem ott maradnak akkor is, amikor újra visszatérsz oda, így jobban kiszámíthatóvá, tervezhetővé válik a játék, de ebből kifolyólag negatívuma is van, ugyanis ha üldözőbe vett és felmész egy lépcsőn, amikor ugyan azon a lépcsőn térsz vissza arra a szintre, akkor bizony, ott fog állni a lépcső alján és arra vár, hogy lecsapjon rád. De ez elkerülhető azzal, hogy egy másik lépcsőt választunk a visszajutáshoz.

  Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit más játékoknál tapasztaltam, hogy miután "halálra ijesztett" egy lény, az ott marad és esélyed sincs elmenekülni, mert újra és újra megtámad. Ha halálra ijesztett, akkor fogja magát és eltűnik egy kis egérutat engedve a számodra, majd máshol bukkan fel újra.
Mindent összevetve, a hiányosságai és a néha bosszantó szörny-megjelenések ellenére egy szórakoztató és átgondolt játékról van szó, amivel remekül el lehet ütni az időt egy-egy alkalommal, főleg, ha van kivel versenyezni a pontszámokat illetően. Ezért én bátran buzdítok arra mindenkit, hogy próbálja ki, amit akár online is megtehet a különböző retro emulátoros oldalakon.

 Természetesen több remake is készült belőle. Amiket én láttam, egytől-egyig remek alternatívája az alapjátéknak, a két dimenziós felülnézetestől egészen a belső nézetes három dimenziós csodákig, amik nem csak az alapötletet teszik még izgalmasabbá és élvezhetőbbé a mai kor emberének, de még a történetet is belecsempészték különböző karaktereken és jegyzeteken keresztül.

 HAUNTED HOUSE: CRYPTIC GRAVES 

HAUNTED HOUSE ATARI REMAKE 

Haunted House kézikönyv

Kattints a nagyításhoz!